Komárom-Pozsony szakasz (2005.05.21 - 2005.05.23)



Komárom - Őrsújfalu - Csicsó - Bős - Vajka - Gútor - Pozsony

Alig vártuk már, hogy idén elkezdhessük a bringázást, főleg mert Gergelynek is és nekem is új bringám van, és nagyon szerettük volna már falni az aszfaltot. Szabi előre legyártott ( és közösen tervezett) túraváltozataiból bemelegítő túrának a Komárom - Pozsonyt szakaszt szántuk. 2003-ban már megtettük ennek egy részét, de azóta már sokkal felkészültebbek lettünk :)

Térkép
A túra útvonala (nagyításhoz kattints a képre)

Fotóalbum

1. nap (Debrecen - vonat) Komárom - Bős (DST: 57,3 km AVS: 21,0 km/h TIME: 2:43:28)

2005. május 21.-én reggel indultunk Gergővel Debrecenből, természetesen, az előzetes információk ellenére a 6:50-es expresszen nem volt kerékpárszállító kocsi. Mindegy, 2 bringa elfért a vonat végében. Zuglón leszálltunk és átgurultunk a Keletibe (kb 1,5-2km, az út nagyon rossz, a járdán el lehet férni, de vigyázni kell, mert sok a gyalogos és sok autó feláll parkolni a járdára). A Keletiből induló expresszen természetesen nem volt bringaszállító, de itt már nem csak 2-en voltunk, hanem többen, de persze ez a MÁV-ot nem izgatja, "mész, ahova akarsz". Ismét nincs mit tenni, feltettük a vonat végébe a bicikliket. 11:20 körül Komáromban voltunk, áttekertünk a hídon, megittunk egy kávét és egy kis frissítőt ( a hídról lejövet jobbra rögtön van egy jó hely (Bridge) vagy kicsit továbbhaladva, kb 500 méterre a sarkon balra is van egy jó kis presszó. (sajnos ennek nem tudom a nevét)). Ezután kimentünk a vasútállomásra és vártuk Szabit és Sonájt, hogy beérkezzen a vonatuk.
Gyors udvözlés és bevásárlás után kitekertünk a gátra, és elkezdtünk haladni nyugat felé, a Duna partján. Sajnos előzetes utánajárásunk beigazolódott és valóban nem volt aszfaltos út Csicsóig (kb 30km) Végülis tudtunk haladni 18-20 km/h-val, de nagyon kényelmetlen volt. Miután Szabi bekapott egy defektet, úgy döntöttünk, hogy felmegyünk előbb a főútra (63-as, extrémen széles, nagyon jó minőségű) majd letérünk kis faluzó utakra Csicsó felé. Csicsón egy kisebb népünnepély volt, ugyanis épp egy szobrot avattak, Attila szobrát. Rengeteg ember, beszédek, díszes ruhák, lovak, miegymás. Elhagyva Csicsót kb 3-4 km-en belül elértük újra a gátat, immár tökéletes minőségben, leaszfaltozva, igazi bringaút, amire egy trekkinges mindig vágyik! :) Szapon megálltunk a már régről ismerős halászcsárdában és egy jó kajálás után elkezdtünk sátorhelyet (vadkempinget) keresni. Nos, ha valahol, akkor ezen a környéken van rá lehetőség. Rengeteg kis beugró, leágazás vezet ki a Dunához, mi is egy ilyet választottunk, a folyótól kb 5 méterre. Felvertük a sátratak, bekapcsoltuk a rádiót és dumáltunk egy jót! :)


2. nap Bős - Pozsony (Zöld víz) (DST: 82,0 km AVS: 20,5 km/h TIME: 3:59:31)

Másnap korán keltünk, már 8 óra körül erős napsütés fogadott minket. Feltoltuk a bringákat az útra és irány Bős. Elkapott minket egy lazább hátszél és a reggeli frissesség 28km/h-ás átlagsebességgel hajtott minket a bősi erőműig, ami kb 4-5 km-re volt szálláshelyünktől. Itt feltoltuk a kerékpárokat egy meredek ösvényen (van körbe út, de mi inkább a rövidebb alternatívát választottuk). A bősi erőmű méretei lenyűgözőek. A Duna nagyon széles, a hajóknak fenntartott zsilipek elképesztő méretűek, és az egész erőmű terültén érezni a rezgést, amit a turbinák produkálnak. Sonáj néhány technikai adattal árasztott el minket az erőmű kapcsán, majd áttérve a másik oldalra, még jobb úton folytattuk a tekerést. A gátról lehúzódva bementünk az egyik faluba, kajáltunk egy keveset és frissítettünk magunkon, majd vissza a gátra és meg sem álltunk a vajkai kompig. Ez a komp ingyen jár, hiszen az új Dunaág megépítésével 3 falut elzártak a többi területtől. A komp kb fél óránként jár, ennyi idő alatt sok bringás összegyűlt. Pozsonyból már jónéhányan letekernek idáig és vissza a Duna másik oldalán. Utunkat a túlparton folytatva lassan elérkeztünk Somorjára. Itt bementünk egy Billába bevásárolni, majd vissza a gátra, ahol kb 10km megtétele után kiszemeltünk egy helyet, ahol elkezdtünk sütögetni, megebédelni. A forgalom itt már elég nagy a bicikliúton, vannak korcsolyások is, érdemes vigyázni. A Duna végig nagyon szépen látszik a bal oldalon, mígnem beérünk Pozsony vonzáskörzetébe. A bicikliút egészen a belvárosig bevezet, ahol csak elfért, ki vannak építve a kerékpáros szakaszok (ahol viszont nem, ott nagy a forgalom, érdemes óvatosan menni). Bementünk a kikötőbe, megnéztük, hogy állnak-e bent hajók, megnéztük a Dunát. Az óváros tulajdonképpen a lábunk előtt hevert, végigtekerhettünk volna rajta, de mivel mind a 4-en elég jól ismerjük már, így ezt kihagytuk. Szabi tudott egy jó helyet, nem messze a város repülőterétől, egy Zöld Víz nevezetű tavat, amelynek vize valóban elég zöld volt. A Kis-Duna partján kellett oda eljutni, sajnos az út köves, poros volt, amit teherautók letapostak. A tónál nem sokan voltak, kis tanakodás után találtunk egy sátorhelyet, ismét elkezdtünk sütögetni, dumálni, majd nyugovóra tértünk.


3. nap Pozsony - Rajka (-Debrecen vonat) (DST: 40,0 km AVS: 18,2 km/h TIME: 2:11:34)

A 3. nap sajnos már a hazaúté volt. Pedig igencsak lett volna kedvünk menni mindenfelé. Ugyanis Pozsonyban nem teljesen ugyanúgy értelmezik a bringás kultúrát, mint hazánkban. A városból szinte minden irányban bringautak vezetnek ki, még hetfő reggel is rengeteg ember tekert, sportolt. És a többség nem tesco bringákkal, hanem márkás, jól felszerelt, főleg trekking és cross Authorokkal, Meridákkal, Kelly'sekkel. Olyanannyira figyelnek a dolgokra, hogy a görkorcsolyásoknak és a kerékpárosoknak külön útjuk van, elkerülve az esetleges baleseteket. A kerékpárút tulajdonképpen a régi autóút, amit elvileg mára elzártak az autóktól, a minősége olyan, mintha múlt héten adták volna át és azóta is tisztítanák! "Sajnos" az előző napok hátszele, mostanra szembeszéllé változott nekünk, de azért elég gyorsan haladtunk. Az út mellett 2-3 km-enként kis italozó helyek és ételbárok vannak. Kb 15-20 km tekerés után Dunacsúnyon voltunk, majd kiértünk a főútra és már látszott a rajkai határátkelő. Néhány percen belül ismét Magyarországon voltunk és vártuk, hogy beérkezzen a nemzetközi gyorsvonat, ami Prágából és Pozsonyból jött, így természetesen volt rajta kerékpárszállító. Egészen Szolnokig utaztunk ezzel, utána át kellett szállnunk egy személyvonatra, amin mondanom sem kell, hogy volt-e bringaszállító kocsi :( A kalauz hölgy még "kedvesen" meg is jegyezte, hogy miért oda raktuk az utolsó kocsiba a bicikliket, mert őneki így 1 ajtóval arrébb kellett felszállnia. Elszámoltam 10-ig.. :)


Összegzés (kb 180 km AVS: 19,9 km/h TIME kb 9 óra)

Az első 20-30 km-ert leszámítva, szinte végig jó minőségű bicikliúton tekerhettünk, teljesen sík úton. A túrát ennyi idő alatt nyugodtan ajánljuk mindenkinek, hisz mi sem nagy távokat tettünk meg naponta és sok időt töltöttünk beszélgetéssel, pihenéssel. Külön élmény Pozsony körül tekerni, ahol látja az ember, hogy megéri mindenkinek jó bringákat venni, mert van hol tekernie vele, nem kell a városban a buszok, trolik, autók, járdák között kamillázni. Amennyiben a túrával kapcsolatban bármilyen kérdésed van, keress nyugodtan minket. Ha Pozsonyról kell valami információ, akkor Szabi biztos, hogy tud segíteni, hiszen jó ideje a fővárosban lakik már.
Köszönjük figyelmedet!

Készítette: Tóth Norbert
2005. 05. 25.

Ajánlom ezt a leírást!